TELEPÜLÉSSZERKEZET

Hajdúböszörmény méltán híres városszerkezete a messze múltban gyökerezik, s legszebb példája annak a kétbeltelkes, más néven ólaskertes, vagy kertes településtípusnak, amelyet a magyar Alföld sajátos életformája termelt ki.

E településforma mai szemmel nézve is modern. Térben ugyanis elkülönült egymástól a lakóház és a gazdasági tevékenység színtere, az úgynevezett kert vagy ólaskert. Ennek katonai-védelmi és gazdasági okai egyaránt voltak. A város és általában az ilyen típusú települések jól felismerhetően három részre tagolódtak. A város mértani középpontjában álló erődített templomot a sűrűn beépített belső városmag vette körül, amelyet ugyancsak körkörösen a gazdasági kertek öveztek. A belső városmagban álló lakóházak mindegyikéhez egy-egy kert tartozott, amely a gazdasági tevékenység végzésének a színtere is volt. Itt tartották a nagyjószágokat (lovak, szarvasmarhák), itt tartották a gazdasági terményeket, s itt volt az ezzel kapcsolatos munkavégzés színtere is.

E településszerkezet alapjait az ide települő hajdúvitézek megörökölték (1609.), de azon - elsősorban védelmi szempontok miatt - célszerű változtatásokat hajtottak végre. A belső városmagot árokkal és palánkkal megerősítették, amelynek karbantartására különös gondot fordítottak. A városból kivezető utak végén lévő négy kaput ugyancsak megerősítették. A hajdúgazdaság a belső telek, a kert és a határbeli tartozékok hármasságán alapult, amely hármasságon belül a belső telek birtoklásának jogilag is különös jelentősége volt.

A XVIII. században, párhuzamosan a Hajdúság katonai szerepének megszűnésével és az ország török uralom alóli felszabadulásával, a településszerkezet is módosult. Az árok mentén a belváros és a kertség közötti övezetben, az árok felszámolásával párhuzamosan jött létre az "árokalja" a maga szűk telkeivel és zsúfolt beépítésével. Az egykori árok vonalvezetését a mai "kiskörút" jelzi. A kertségi övezet is lassú benépesülésnek indult. A népesség növekedésével párhuzamosan egy-egy kerten lassanként több lakóház is épült, amelynek építészeti feltárását, megközelíthetőségét a zsákutca egy sajátos formája, az úgynevezett "zug" tette lehetővé. Ezek egy része utcává fejlődött, más része viszont ma is a településszerkezet egykori változásának megkövült tanúja.

A kertek gazdasági szerepét a XIX. században fokozatosan a határbeli tanyák vették át, amelyek ily módon szervesen illeszkedtek városunk településszerkezetéhez. A tanyaépületek többsége egy városbeli ház tartozéka volt.

A XIX. század második felében a város lakóövezetének terjeszkedése elérte az egykori kertség peremét, amelynek túloldalán háztelkek osztásával a városszerkezet új eleme jött létre, az úgynevezett "új osztás", s egyben létrejött a nagykörút is. Ezzel a város hagyományos szerkezete elérte a benne rejlő lehetőségek végső határát.

A további terjeszkedés lehetőségét a városhoz közvetlenül illeszkedő szőlőskertek jelentették, s ilyen szerepet játszott ugyancsak a város mellett a XIX. század első felében kiosztott két lucernáskert és a zaboskert is. Ezek a kertek funkciójukat tekintve nem tévesztendők össze az ólaskertekkel, de mára ugyancsak lakóterületté váltak. Az itteni telekosztás jól jelzi azt, hogy e területnek eredetileg alapvetően más szerepe volt.