HELYTÖRTÉNET

Hajdúböszörmény történelme

Városunk neve - Böszörmény - a régi magyar nyelvben közszóként élt, és mohamedánt, iszlámhívőt jelentett. Böszörmény a nyírségi izmaeliták központja volt. A falu a tatárjárás során elpusztult. A XII-XIII. században újra benépesült és valamikor 1290-1322 között a debreceni uradalom része lett. 1325-ben vásártartási jogot kapott. Mezővárosi rangját (oppidium) 1410-ben, Zsigmond uralkodása alatt kapta.

A debreceni uradalom tartozékaként előbb Brankovics György, majd a Hunyadiak, később, a XVI. sz. elején a Báthori család tulajdonába került. Böszörmény fejlődését 1552 után a török megjelenése megakasztotta. A város híres településszerkezete a XV. századra lényegében kialakult. Később ezt vették át a hajdúk és alkalmazták a katonai jellegű település újabb igényeihez.

Hajdúböszörmény nevében a hajdú előtag egy, a XV. sz. utolsó évtizedeiben kialakult, a nagyarányú állattenyésztéshez és kereskedelemhez szükséges pásztor, illetve hajtó (hajdú) rétegre utal. E hajtó-pásztor népesség a pásztorkodás mellett a fegyverforgatáshoz is kitűnően értett. Helyzetük a XV. sz. végén a marhakiviteli törvény miatt válságosra fordult. Az egzisztenciálisan veszélybe került hajdúk jobbágynak visszamenni nem akartak, szabadcsapatokba szerveződtek. Az egykor tisztán pásztorfoglalkozást űző hajdúk fokozatosan pásztor-katonákká lettek, majd a XVI. sz. második felétől a hajdú név már egyértelműen katonafoglalkozást fejezett ki.

Legnagyobb történelmi szerepüket Bocskai István szabadságküzdelmében játszották. Részvételük a Bocskai-szabadságharcban nemcsak a felkelés katonai kimenetelét döntötte el, hanem a hajdúság sorsát is. A korábban társadalmi feszültséget támasztó hajdúságot Bocskai a győztes álmosdi csata után letelepítette, és 1605. december 12-én kelt kiváltságlevelével nemesi sorba emelte őket.

A nemesítéssel együtt birtokokat is adományozott, melyek között Böszörmény nem szerepelt (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Vámospércs, Sima, Vid).

Kállóból, a császári katonasággal állandó összetűzésben lévő hajdúkat Báthori Gábor erdélyi fejedelem telepítette át Böszörménybe 1609. szeptember 13-án kelt kiváltságlevelével. A hajdúk Böszörménybe költözésével a település társadalmi, gazdasági élete gyökeresen megváltozott. A város kikerült a feudális függőség alól, azonban kiváltságaik fejében lakói katonáskodni voltak kötelesek. A XVII. sz. végén, amikor kiváltságaik veszélyben forogtak, a hajdúvárosok szövetségre léptek. Létrehozták a Hajdúkerületet, amelynek székhelye Böszörmény lett. A város katonai jelentőségének csökkenésével párhuzamosan életforma-változás következett be. A helyi társadalom gerincét a hajdúgazdákból kialakult parasztpolgárok alkották.

Sillye Gábornak, a Hajdúkerület kormánybiztosának vezetésével a hajdúk utódai jelentős szerepet vállaltak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben. A kiegyezés után, 1876-ban a Hajdúkerületet területileg kibővítve átalakították Hajdú megyévé, melynek központja Debrecen lett. A XIX. sz. második felében a város gazdasági struktúrája az iparban, kereskedelemben bekövetkezett kapitalista fejlődés alacsony színvonala következtében agrár jellegű maradt. Böszörmény társadalma tovább rétegződött, a földművelésből élő jómódú hajdúgazdák, a törpebirtokosok és a földnélküliek mellett megjelentek a kapitalista polgárság és az ipari munkásság csoportjai is.

A két világháború nagy véráldozattal járt és hatalmas károkat okozott a város épületeiben. A II. világháború után megindított szövetkezesítés, majd az 1960-70-es évekbeli ipartelepítés átalakították Hajdúböszörmény társadalmi szerkezetét és arculatát.

Vallástörténet

Hajdúböszörményben évszázadokon át több felekezet élt egymás mellett. Első adataink a római katolikusokról vannak. Az 1332/37. évi pápai tizedjegyzék városunkat a nagyobb települések közé sorolja, volt plébánosa és temploma.

A protestantizmus terjedésével visszaszorult a római katolikus felekezet, volt olyan időszak is, amikor a hajdúvárosokban nem is volt plébánia. Később ismét megerősödött a római katolikus egyház, 1863-ban épült a mai Újvárosi utcai templom. A helybeliek közül az idősebbek ma is használják az "orosz oldal" elnevezést, ez azokat az utcákat jelentette, ahol nagyobb számban laktak görög katolikusok. Böszörményben a lakosság lélekszámához viszonyítva sok a görög katolikus, a felekezet nagyságát és erejét az is mutatja, hogy idők folyamán több templomot is építettek. A mai kéttornyút 1893-ban, bár csak részleteiben maradt fenn, mert 1983-ban nagy részét le kellett bontani, a felújított épületet 1988-ban szentelték fel.

Városunk tipikusan kálvinista település, a legutóbbi olyan népszámlálásnál, ahol a felekezeti hovatartozásra is rákérdeztek, 25000 lakos vallotta magát reformátusnak. Már a hajdúk letelepítése előtt is volt lelkésze a közösségnek. A város és a református főgimnázium sok neves személyiséget adott a magyar egyháztörténetnek (Baltazár Dezső tiszántúli püspök, Bertalan Imre, az amerikai magyarság püspöke, Göndöcz Kálmán kanadai püspök, Bucsay Mihály egyháztörténész). A Bocskai téri templom mai alakját 1882-ben kapta, a Kálvin térit 1899-ben szentelték fel.

A XIX. század elejéről van adatunk a helyi izraelitákról. 1863-ban épült a Kassa utcai zsinagóga. A náci népirtásnak 653 böszörményi áldozata volt. 1887-ből van feljegyzés a baptista felekezetről. 1895-ben készült el az imaházuk, 1910-ben felépült a Baptista Menház. Városunkban több kisebb egyház is működik, a Hetednapos Adventista Egyház, a Hit Gyülekezete, Jehova Tanúi.

Gazdálkodás, ipar története

Böszörmény mezővárosi rangját Zsigmond uralkodása idején, 1410-ben kapta. A XVI. századból származó összeírások névanyagának vizsgálata (mesterségnevek) alapján városunk közepesen fejlett mezőváros lehetett némi kézművesiparral.

A hajdúk 1609-es Böszörménybe telepítésével új fejezet kezdődött a város életében. A katonai életmód és a kiváltság fejében nyert földbirtok viszonylag biztos megélhetést jelentett. A hajdútelek fontos részei voltak a házhely, a belső telek és ennek tartozéka, a kert, amely a városárkon kívül helyezkedett el. A belső telken csak a ház állt, a gazdasági tevékenység színtere a kert volt (lásd még Településszerkezet). A lakosság megélhetését a város határában rendelkezésre álló szántóföldi művelésre, legeltetésre kiváló minőségű föld biztosította. Ebben az időszakban ipari tevékenységgel a hajdúkiváltsággal nem rendelkező jobbágyrétegek foglalkoztak. A város katonai-politikai szerepének csökkenésével párhuzamosan a katonaelem-lakosságból fokozatosan állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkozó szabadparaszti polgárság alakult ki.

A XVII. század végétől külső tényezők (török uralom, Habsburg-ellenes harcok) hatására a hajdúvárosok alapvető gazdasági ereje, az állatállomány súlyos károkat szenvedett. Az anyagi károk mérhetetlen pusztulása mellett a lakosság lélekszáma is jelentős mértékben megfogyatkozott.

Az 1720-as évektől megszűnt a politikai, gazdasági bizonytalanság, kezdetét vette egy stabilizálódási folyamat. A lakosság a XVIII. század folyamán döntően állattenyésztéssel foglalkozott. A tavasszal vásárolt marhákat a legelőkön felhizlalták, és ősszel haszonnal értékesítették. A termékek cseréje a piacokon és vásárokon történt, de a boltok, mészárszékek, csapszékek is egyre fontosabb szerepet töltöttek be a város kereskedelmében.

A kézművesség eleinte a mezőgazdasághoz alkalmazkodott. Egyrészt az ipar csak a helyi, mezővárosi szükségletek kielégítésére termelt. Másrészt az iparosok megélhetésében a kézművesség mellett a mezőgazdasági tevékenység mindig szerepet játszott.

A város XVIII. századi első céhalakulásai a kiemelkedő kézműves-hagyománnyal rendelkező felvidéki városok (Kassa, Bártfa) céheinek mintájára szerveződtek. Jelentős volt a szabócéh, a kovács-lakatos céh, a kovács-kerékgyártó céh, a molnárok céhe.

A XIX. században módosult az állattenyésztés szerkezete: a gazdák már nem csak a szaporulatból származó haszonra törekedtek, hanem hasznot hajtottak az állatok igaerejéből, tejéből és a hizlalásból is. Ugyanakkor a paraszti gazdálkodásban a földművelés lépett előtérbe, melynek legfontosabb eleme a szántóföldek növekedése a szénatermő területek rovására. A területek jelentős részét gabonával vetették be. Erre az időszakra tehető a beltelek-kert kettősségének felszámolódása. A gazdák a szűk belső telek helyett a tágasabb kertekben építettek lakóházat, az ólaskertek funkcióját a határbeli szállások, tanyák vették át. Az ipar és a kereskedelem továbbra is csak a helyi szükségleteket elégítette ki. A céhrendszer 1872-ben megszűnt, helyét az ipartársulatok vették át. Említésre méltó az út- és vasútépítés fontosságának felismerése. Ennek keretében építették ki a XIX. század végén a Debrecen-Hajdúnánás vasútvonalat, amely komoly városi tőke bevonásával valósult meg.

Az iparosok száma a XX. század elején lassan emelkedett, bár termelésük továbbra is az agrárváros szükségleteihez alkalmazkodott. A technikai haladásnak megfelelően mind az iparban, mind a kereskedelemben tovább differenciálódtak a mesterségek. A mezőgazdaságban a hagyományos paraszti munkaeszközök mellett egyre fontosabb szerepet játszottak az arató- és cséplőgépek. Átrétegződés ment végbe a böszörményi paraszttársadalomban. Két alapvető parasztréteg élt egymás mellett: a vagyonos nagygazdák és a kis- és törpebirtokosok, földnélküliek. Városunk gazdasági helyzetének alakulását nagymértékben befolyásolták az általános gazdasági viszonyok, így a gazdasági világválság és a két világháború. A II. világháború után a mezőgazdaságot szövetkezesítették. Az ipari termelés jelentősebb fejlődése az 1950-es években következett be.

Hajdúböszörmény ma agrár-ipari város. A mezőgazdaság adottságai, főként a talajadottságok rendkívül kedvezőek. Gazdasági szerkezetében tekintélyes súlyt képvisel az ipar. Az 1990-es években nagymértékű és gyors privatizáció következett be. A privatizációban a magánemberek és hazai társaságok mellett a külföldi tőke is megjelent.